Loading...
PÁLMA
SZAKSZERVEZET

RÓLUNK


A Pálma szakszervezet 1996 (a telephely működésének kezdete) óta működik. A cég kezdetben légrugókat gyártott vasúti és teherforgalmi járművek számára. A provatizáció előtt - bár csak kiegészítő termékek voltak - a nagyközönség számára ismerősnek tűnő Pálma gumimatracok is itt készültek. Mára a termékpaletta kiegészült autóipari hűtő-fűtőtömlők és gumikeverékek gyártásával is. A munkáltató és a szakszervezeti tisztségviselők fontosnak tartották és tartják a mai napig is a jó együttműködést, ami a munkáltató hozzáálása miatt ezen a telephelyen kimagasló munkaügyi kapcsolatokat eredményezett. A fluktuáció itt is megjelent, de még mindig vonzó a munkahely. A szektorban tapasztalható általános munkaerőhiány ellenére, a munkáltató korrekt hozzáállásának köszönhetően jó az együttműködés. A munkáltató és a szakszervezet között kialakuló viták rendszerint megoldódnak. Az együttműködés tehát még mindig szinte zökkenőmentes,ezért elmondható, hogy a körülmények ellenére folyamatos a felek kapcsolata, melyben kielégítő eredményeket tudunk elérni, melyek a cég és a munkavállalók részére stabil hátteret adnak.

Üdvözlettel: Varga Mónika titkár

SZERVEZETI INFORMÁCIÓK


A Pálma Szakszervezet a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség tagja.

Az aktuális taglétszám 290 fő.

A szakszervezet együttműködik az Üzemi Tanáccsal helyi, országos és európai szinten egyaránt.

A szakszervezet felügyeli és szakértő kollégái révén segíti a cég munkavédelmi tevékenységét.

TISZTSÉGVISELŐK


Varga Mónika

Titkár

Berei Balázsné

bizalmi

Tátrai Ferencné

bizalmi

Szűcs Sándorné

bizalmi

Harsányi Zoltánné

bizalmi

KAPCSOLAT FELVÉTEL